VAKRANDI

1. rész

Cyberon idegesen hajtott a randira.

Pedig nem ez lesz az első netes randija, sőt az eddigiek alapján valószínűleg nem is az utolsó – de a nagy számok törvénye azt súgja, hogy előbb-utóbb meglesz az a lány, akit keres.

Ez a mai például elég ígéretesnek tűnik, a lány nagy valószínűséggel korrektül néz ki, legalábbis elég hétköznapi képet küldött magáról ahhoz, hogy Cyberon elhiggye, tényleg ezt a külsőt fogja meglátni, ha a lány az étterembe lép.

Merthogy Cyberon úgy tervezi, legalább húsz perccel előbb ott lesz (plusz-mínusz hét perc), ahogy mindig, hogy mindent elrendezzen. Ránéz a műszerfal narancssárgán villogó órájára, s görcsbe rándul a gyomra: három perc késésben van, ráadásul beragadt egy életképtelen sofőr mögé, aki úgy véli, teljesen felesleges a megengedett sebesség felénél többel menni. Cyberonnak sajnos nem áll módjában megelőzni, így mérges szitkokkal a fogai között kénytelen-kelletlen araszol vemhes lajhár mögött. Jobbra végre felszabadul a sáv, de fehér kesztyűs keze kétszer is lecsúszik az irányjelzőről, mire sikerül kitennie az indexet. Meg kellene nyugodnia egy kicsit. Sávváltás közben a visszapillantó-tükörben leellenőrzi a haját, majd újból idegesen lesimítja sötét szemöldökét. Remélhetőleg a lány sem rohan el sikítva, ha meglátja őt. Képet, meg egy-két fontos tudnivalót persze ő is küldött magáról – de az igazi nevét nem árulta el a lánynak. Így állapodtak meg. Mert a név alapján az ember hajlamos előre elképzelni egy Tihamért, vagy egy Ingridet, és esetleg idő előtt eldönti, hogy nem is tetszik neki az illető. Vagy ne adja Isten, addig böngészi majd a lány a közösségi oldalakat, amíg ki nem szálkázza a száz hasonló nevű közül, hogy melyik az ő reménybeli fiúja, és a kelleténél többet és gyorsabban tud majd meg Cyberonról. Persze, mindenhova álnéven regisztrál, de a lány ezt nem tudhatja.

A navigáció szerint Cyberon körülbelül négy perc múlva eléri a célját – bár ilyen egyszerű lenne!

Milyen jó lenne néhány perc alatt átesni az egész hacacárén, és végre a lényeggel foglalkozni! Azzal, ami igazán számít! A szépséggel, a harmóniával, a tökéletességgel… Hjaj, sajnos, néhány percnél általában többet kell szentelnie az ilyen ügyeknek.

Hiába gyorsít, nem érhet át a kereszteződésen, a lámpa pirosra vált előtte, így keményen fékezve csúszik az aszfaltra festett vastag, fehér vonalra. Senki nem jön mögötte, így inkább rükvercbe kapcsol, és hátratolat néhány centit, majd lehúzza az ablakot, és leellenőrzi, hogy megfelelő helyen áll-e a bal első kerék. Szereti, ha rendben vannak a dolgok. Idegesen dobol a kormányon, érzi, hogy izzad a tenyere a kesztyűben, de nem meri levenni egyetlen percre sem, hiszen akkor azonnal végez vele valamilyen gyilkos baktérium. A gépjárművek belseje egy Petri-csésze, ezt mindenki tudja, kívül pedig… jaj, rágondolni is rémes. Kész csoda, hogy rávette magát, hogy autóba üljön.

Mire a lámpa zöldre vált, már a homlokát is kiverte a veríték, márpedig a nők nem szeretik a csatakosra izzadt, bűzös férfiakat. Hiába próbál nyugalmat erőlteti magára, túl rég volt már… túl rég foglalkozott már az igazán fontos dolgokkal.

(tovább a 2. részre)