Mikulás segítsége 1. rész
Avagy mindenkinek lehet rossz napja
Mikulás segítsége
(avagy mindenkinek lehet rossz napja)
1. rész
– Ezer szánkó és kakaó! Égszakadás, földindulás! –
Kiált fel az éj közepén ősz szakállú Mikulás.
– Aludnom kéne még – mormogja magának. –
Holnapra tele kell lennie minden kis csizmának.
Ha nem alszom ki magam, hogy fogok dolgozni?
Ki más tudná Táltost, Ágast, és Villámot hajtani?
Ásítozva fordul hasra a pihe-puha ágyon,
Még nekimegy egy hegynek, ha elalszik a szánon.
Furcsa hangok hallatszanak az ajándékgyárból:
– Mikulás, gyere! Az egész tető lángol!
Így kiált kis Krampusz a szobába toppanva,
S keltegeti Mikulást sietősen hadarva.
– Mikulás, gyorsan, ébredj! Nagy bajt csináltunk!
A nagy munka közepette óvatlanok voltunk!
Dundi manó épp a szaloncukrot töltötte
Ott, ahol Marci a mogyorókat pörkölte.
A porcukor illata addig csiklandozta Dundi manó orrát,
Míg végül tüsszentett, Mikulás... De hatalmasat... Akkorát!
Ráhapcizott Marci manó forró parazsára,
Így került zsarátnok az ajándékgyár falára.
Ne aggódj, kérlek, már szinte eloltottuk a tüzet,
A szarvasok is segítenek, hordják nekünk a vizet.
Mégis, arra kérlek, fáradj gyorsan előre!
Attól tartok, szükség lesz a varázserődre!
Mikulás gyorsan felhúzza nyuszifejes papucsát,
S izgatottan követi hűséges kis Krampuszát.
Számtalan lépcsőn és termen sietnek át,
Hol minden szorgos manócska teszi a dolgát.
Lali manó szánkót fest, Böbe pedig babát varr,
Két kis copffal, lakkcipővel, és csipkés, piros kabáttal.
Manci néne sütit süt, Benő manó rollert szerel,
Ezüstösen csillogó, szép, fényes kerekekkel.
– Mi történt, Mikulás? Miért vagy ébren éjszaka?
Aludnod kell, holnap van a kis csizmák nagy napja!
– Tudom, Benő, semmi baj, mindjárt megyek aludni.
Csak kis Krampusz akar valami fontosat mutatni.
Menjetek csak, folytassák a munkát a szorgos kis kezek!
Tudjátok jól: egyedül, nélkületek semmire sem megyek.
Így nyugtatja Mikulás az aggódó manókat,
S ők megnyugodva készítik a varázslatos holmikat.
Mikulás a konyhában találja a csupa korom Marcit,
Ki Dundit szidja, amiért eleresztette az óriási hapcit.
– Miért nem fogtad be az orrod? Mindent tönkre tettél!
– Nem tehettem én róla, talán inkább segíthetnél!
Nézd, megpörkölődött az összes díszcsomagolóm!
Mibe tegyem a szaloncukrot? Mikulás, igazán nem tudom!
– Nincs semmi baj, Dundi manó, tegyétek egy kicsi zsákba.
Kipakolom az ablakba, s majd nem dugom a csizmákba.
Szólok Böbe manónak, hogy varrjon inkább zsákocskákat,
Hogy legyen mibe dugnotok a finom szaloncukorkákat.
Látom, a tüzet is ügyesen eloltottátok,
Készen leszünk időre, úgy, ahogy gondoltátok.
Most megyek, megnézem a szarvasokat, akik nektek segítettek,
Biztos nagyon elfáradtak, s talán kormosak is lettek.
Megetetem, és le is csutakolom őket szépen,
Hogy is nézne ki kilenc szutykos szarvas az égen?
– Attól tartok, Mikulás, csak nyolcan lesznek az égen.
Rudolf megint megsértődött, ahogy minden évben –
Szól kis Krampusz csendesen, a hajában babrálva,
Egy megsárgult papírdarab akadt bele a szarvába.
Mikulás felsóhajt, és a fejét csóválja,
úgy látszik, még várnia kell a pihe-puha nagyágyra.
Rudolfot mindig csúfolják, mert bizony piros az orra.
Hiába mondja szegény, hogy ő aztán nem tehet róla!
Siet Mikulás a szarvasokat kibékíteni,
Nyolcan nem fogják tudni a magasba repíteni.
A sértődött piros orrút a téli kamrában találja,
Ahogy a félretett mogyorókat mérgében dézsmálja.
– Ejnye, Rudolf, kedves, öreg barátom!
Nem kell mindig megsértődni a szakállas tréfákon.
Ha ez vigasztal, majd te fogsz legelöl állni,
Legalább a többiek nem fogják az orrodat látni...
Mondja Mikulás kedvesen simogatva szarvasát,
A fülét, a hátát, és végül vakargatja a hasát.
Rudolf könnyes szemmel néz öreg gazdájára:
– Mikulás, sajnálom, idén ne számíts munkámra.
Megbántottak a többiek, fájóan és nagyon,
A vezetői szerepet idén is másnak adom.
Ha majd elfáradnak a szán előtt, és nem bírja a lábuk,
Eszükbe jut ám a megbántott, szomorú barátjuk!
Mikulás vigasztalja Rudolfot, és próbálja meggyőzni,
Hogy jöjjön ki egy kicsit mozogni, és levegőzni.
Nagyot lélegezve a friss levegőből tiszta fejjel –
Sokkal könnyebben megbocsát mindent az ember.
De Rudolf hajthatatlan, nem fog szánt húzni este,
Pedig Mikulás minden óhaj-sóhaját leste.
Meglátogatja Ágast, szegény, beteg szarvasát,
Varázserejével meggyógyítja begyulladt agancsát.
Kiált fel az éj közepén ősz szakállú Mikulás.
– Aludnom kéne még – mormogja magának. –
Holnapra tele kell lennie minden kis csizmának.
Ha nem alszom ki magam, hogy fogok dolgozni?
Ki más tudná Táltost, Ágast, és Villámot hajtani?
Ásítozva fordul hasra a pihe-puha ágyon,
Még nekimegy egy hegynek, ha elalszik a szánon.
Furcsa hangok hallatszanak az ajándékgyárból:
– Mikulás, gyere! Az egész tető lángol!
Így kiált kis Krampusz a szobába toppanva,
S keltegeti Mikulást sietősen hadarva.
– Mikulás, gyorsan, ébredj! Nagy bajt csináltunk!
A nagy munka közepette óvatlanok voltunk!
Dundi manó épp a szaloncukrot töltötte
Ott, ahol Marci a mogyorókat pörkölte.
A porcukor illata addig csiklandozta Dundi manó orrát,
Míg végül tüsszentett, Mikulás... De hatalmasat... Akkorát!
Ráhapcizott Marci manó forró parazsára,
Így került zsarátnok az ajándékgyár falára.
Ne aggódj, kérlek, már szinte eloltottuk a tüzet,
A szarvasok is segítenek, hordják nekünk a vizet.
Mégis, arra kérlek, fáradj gyorsan előre!
Attól tartok, szükség lesz a varázserődre!
Mikulás gyorsan felhúzza nyuszifejes papucsát,
S izgatottan követi hűséges kis Krampuszát.
Számtalan lépcsőn és termen sietnek át,
Hol minden szorgos manócska teszi a dolgát.
Lali manó szánkót fest, Böbe pedig babát varr,
Két kis copffal, lakkcipővel, és csipkés, piros kabáttal.
Manci néne sütit süt, Benő manó rollert szerel,
Ezüstösen csillogó, szép, fényes kerekekkel.
– Mi történt, Mikulás? Miért vagy ébren éjszaka?
Aludnod kell, holnap van a kis csizmák nagy napja!
– Tudom, Benő, semmi baj, mindjárt megyek aludni.
Csak kis Krampusz akar valami fontosat mutatni.
Menjetek csak, folytassák a munkát a szorgos kis kezek!
Tudjátok jól: egyedül, nélkületek semmire sem megyek.
Így nyugtatja Mikulás az aggódó manókat,
S ők megnyugodva készítik a varázslatos holmikat.
Mikulás a konyhában találja a csupa korom Marcit,
Ki Dundit szidja, amiért eleresztette az óriási hapcit.
– Miért nem fogtad be az orrod? Mindent tönkre tettél!
– Nem tehettem én róla, talán inkább segíthetnél!
Nézd, megpörkölődött az összes díszcsomagolóm!
Mibe tegyem a szaloncukrot? Mikulás, igazán nem tudom!
– Nincs semmi baj, Dundi manó, tegyétek egy kicsi zsákba.
Kipakolom az ablakba, s majd nem dugom a csizmákba.
Szólok Böbe manónak, hogy varrjon inkább zsákocskákat,
Hogy legyen mibe dugnotok a finom szaloncukorkákat.
Látom, a tüzet is ügyesen eloltottátok,
Készen leszünk időre, úgy, ahogy gondoltátok.
Most megyek, megnézem a szarvasokat, akik nektek segítettek,
Biztos nagyon elfáradtak, s talán kormosak is lettek.
Megetetem, és le is csutakolom őket szépen,
Hogy is nézne ki kilenc szutykos szarvas az égen?
– Attól tartok, Mikulás, csak nyolcan lesznek az égen.
Rudolf megint megsértődött, ahogy minden évben –
Szól kis Krampusz csendesen, a hajában babrálva,
Egy megsárgult papírdarab akadt bele a szarvába.
Mikulás felsóhajt, és a fejét csóválja,
úgy látszik, még várnia kell a pihe-puha nagyágyra.
Rudolfot mindig csúfolják, mert bizony piros az orra.
Hiába mondja szegény, hogy ő aztán nem tehet róla!
Siet Mikulás a szarvasokat kibékíteni,
Nyolcan nem fogják tudni a magasba repíteni.
A sértődött piros orrút a téli kamrában találja,
Ahogy a félretett mogyorókat mérgében dézsmálja.
– Ejnye, Rudolf, kedves, öreg barátom!
Nem kell mindig megsértődni a szakállas tréfákon.
Ha ez vigasztal, majd te fogsz legelöl állni,
Legalább a többiek nem fogják az orrodat látni...
Mondja Mikulás kedvesen simogatva szarvasát,
A fülét, a hátát, és végül vakargatja a hasát.
Rudolf könnyes szemmel néz öreg gazdájára:
– Mikulás, sajnálom, idén ne számíts munkámra.
Megbántottak a többiek, fájóan és nagyon,
A vezetői szerepet idén is másnak adom.
Ha majd elfáradnak a szán előtt, és nem bírja a lábuk,
Eszükbe jut ám a megbántott, szomorú barátjuk!
Mikulás vigasztalja Rudolfot, és próbálja meggyőzni,
Hogy jöjjön ki egy kicsit mozogni, és levegőzni.
Nagyot lélegezve a friss levegőből tiszta fejjel –
Sokkal könnyebben megbocsát mindent az ember.
De Rudolf hajthatatlan, nem fog szánt húzni este,
Pedig Mikulás minden óhaj-sóhaját leste.
Meglátogatja Ágast, szegény, beteg szarvasát,
Varázserejével meggyógyítja begyulladt agancsát.
(Folyt. köv.)
