Mikulás segítsége

(avagy mindenkinek lehet rossz napja)

3. rész

Így szólt a Mikulás, s a manókkal együtt a gyárba ment,
Üveget fújt, csillámot szórt, és arany-ezüst festéket kent.
Dolgoztak már szorgosan hosszú órákon át,
Mikor Mikulás megdörzsöli verejtékes homlokát:
– Ezer szánkó és kakaó, Tél Tündérre mondom!
Már dél is elmúlt? Úgy látszik, hisz korog a gyomrom.
Hozzatok, egy kis aranylevest, jéggaluskával,
Utána meg hóvirslit, majonézzel és mustárral.
Desszertnek meg csillámpürét aranymázas öntettel,
Meglátjátok, így fog menni a munka igazán jó kedvvel!
Egyszerre tíz manó rohan a konyhába főzni,
Nem győzik nagy lelkesen egymást előzni.
Együtt készítik el a Mikulás lakomáját,
Kifényesítik kedvenc, hópelyhes tálját.
Mikulás jóízűen felfal minden apró morzsát,
S evés után énekelve folytatják a munkát.
Kis Krampusz közben kötözi a virgácsokat,
S ellátja velük a készülő kis csomagokat.
Dundi manó pedig új szabályt vezet be:
Ha tüsszentenie kell, kiszalad a kertbe.
Mire befejeztek minden kis csomagot,
Az égett falon a nagyóra elütötte a hatot.
Kis Krampusz felsóhajt, és elkezdi a számítást,
Mikulás pedig magába fojt egy hatalmas ásítást.
Nyújtózkodik, helyezkedik, a csontjait recsegteti,
Míg kis Krampusz az idei számokat ismerteti.
– Jutott mindenkinek alma és mogyoró,
Készek a babák, és kétszázezer mackó.
Van pármillió virgács, s minden csomag finomsággal teli.
Persze a feneketlen zsákod mindet szépen elnyeli.
A zsákot már töltjük, a szánod hátsó részén fog várni,
Viszont Rudolf továbbra sem hajlandó munkába állni.
A sértődés miatt akadt egy kis probléma:
Piros orrú szarvasod az összes mogyit felfalta.
Nem tudtunk a szarvasoknak emiatt enni adni,
De képesek lesznek azért nyolcan elindulni.
Útközben azonban adnod kell nekik az etetőből,
Vagy nem fogsz tudni elindulni az első háztetőről.
Mikulás felkapja álmos fejét, és a társára mered:
– Ez nagy baj, Krampusz, szedd össze az eszed!
Mit pakolnék enni, hiszen tele lesz a zsákom!
Jaj, ez az egész nap egy végtelen rémálom!
– Ha szabad szólnom, Mikulás, van már egy ötletem.
Órák óta csak ezen töröm már a kis fejem.
Tudom, én csak a kis Krampusz vagyok,
Mégis merészeltem gondolni egy nagyot.
Kérjük fel segítségül a kedves, gondos szülőket,
Hogy az ajándékot elhelyezzék, kérjük meg őket!
Varázs nélkül nem férsz át semmilyen kéményen,
És nem fogsz tudni lebegni az emeleti erkélyen.
Engedjük hát le az ajándékot kötélen,
Majd a szülők elrendezik a csizmákban szépen.
– Ejnye, de jól beszélsz, ezer szán és kakaó!
Kis Krampusz vagy, nem vitás, okos, mint egy bölcs manó!
Gyerünk hát, kis manócskáim, varázsszárnyat húzzatok!
Minden kedves apukának kéréseket súgjatok!
Szóljatok, hogy jövünk, és legyenek éberek,
Kapjon szép csomagokat minden kedves kisgyerek.
Mikor a lurkókat aludni viszi az anyukájuk,
Készenlétben álljon a csizmáknál az apukájuk.
Az ajándékot leengedem halkan, gyorsan kötéllel,
A csizmákba bepakolni viszont bizony nekik kell.
Kérünk még ezen kívül mogyorót, sütit, és tejet!
Megetetnem a szarvasokat menet közben csak így lehet.
Készítsenek oda nekünk mindent szépen előre,
Így leszállhatunk gond nélkül minden egyes tetőre.
A Mikulás a manókhoz így szólt csillogó szemmel,
S rohantak is az apróságok buzgó jókedvvel.
Varázsszárnyra keltek, láthatatlanná váltak,
Úgy súgták a fülébe minden egyes apukának,
Hogy a Mikulásnak hogyan segítsenek,
S a szarvasoknak pedig ételt kikészítsenek.
Kis Krampusz a szán elé befogta a szarvasokat,
Bekötötte a zsák száját, s lesöpörte a havat.
– Íme, Mikulás, a szánod... és a lábadra egy takaró!
Ősz szakállú ennyit mond: – Hát akkor: ho-ho-ho-hó!

Kis Krampusz fáradtan integet a Mikulásnak az ajtóból,
Egészen addig, míg el nem tűnnek a láthatárról.
Nagyot sóhajtva néz végig a kimerült manóseregen:
– Hogy még ma kitakarítsunk? Teljesen lehetetlen.
Irány a mindenki a konyhába, csillámpüré-vacsorára,
Mellé kakaót iszunk, fahéjat is kérek a habjára.
Vonulnak is a manócskák fáradtan ásítozva,
Dundi, Marci, Benő, Zsuzsi egymás mögé sorakozva.
Kis Krampusz így szól, mikor vége a vacsorának:
– Menjünk aludni, reggel lesz úgyis, mire hazatalálnak!
Nem vitatkozik vele az égvilágon senki,
Engedelmesen vonulnak a szobákba aludni.
Kis Krampusz elalszik, mire a mondat végére érek,
S késő reggel van, amikor nagy sokára felébred.
Ásítozva battyog a Mikulás szobájába:
– Üres az ágy, Tél Tündér palástjára!
Az én ősz szakállú gazdám ugyan hol lehet?
Nem hallottam a szánt sem leparkolni a fejem felett.
Jaj, nekem, vajon jól vannak, hová lettek?
Vagy megjöttek, csak szólni elfelejtettek?
Kiszalad kis Krampusz a tetőre, ahonnan a szán felszállt este,
Bizony, jól tette, hogy öreg gazdáját rögtön itt kereste.
Meg is van Mikulás, itt alszik a szánon, hangosat horkantva,
Ám nyolc szarvasát az alvásban ez cseppet sem zavarja.
Rudolf hoz egy takarót, és int Krampusznak: segítsen,
Hogy ősz szakállú Mikulást betakarják csendben.
Hagyják, hogy békében, szépen kialudja magát,
Míg kedves ajándékainak örül az egész világ.