Mikulás segítsége

(avagy mindenkinek lehet rossz napja)

2. rész

Búcsút int az éjszaka, s a napocska is felkel,
Mikor Mikulás fáradtan aludni indul reggel.
Kis Krampusz azonban a folyosón utoléri:
– Mikulás, Bendegúz a segítségedet kéri!
Tudod, ő a felelős a jó gyerekek névsoráért,
S már az egész gyárat feltúrta a titkos papírjáért...
– Mit beszélsz, kis Krampusz? Ne viccelj velem!
Ezt már nem bírja ki szegény, fáradt, öreg fejem!
A jó gyerekek listája hogy a csudába nincs meg?
Hogy veszhetett nyoma egy ilyen fontos kincsnek?
– Kedves Mikulás, ne rám haragudj, igazán nem tudom!
Talán megégett a tűzben, odalett minden nyom!
Bendegúz küldött, hogy nyomban megkeresselek,
Hiszen te fejből is tudod a jógyerek-neveket.
– Honnan tudnám, Krampuszom, azért van a lista!
Jó gyereknek ajándék jár, a rossznak meg nyista!
Mi lesz a világgal, ha a neveket összekeverem?
Hogyha az ajándékot rossz gyerek csizmájába teszem?
Hogy legyek így igazságos, adj most nekem tanácsot!
Kis Krampusz gondolkodik: – Készítek virgácsot!
Aranyszínű ágacskákat átkötök kis szalaggal,
A csomagokat kibővítjük egy-egy ilyen darabbal.
Neki is látok kötözgetni rögvest, még ma!
Hiszen minden jó gyerek rosszalkodik néha!
S tudnak jól viselkedni a rosszalkodók alkalom adtában,
Hadd legyen hát ajándék minden kicsi csizmában!
Így tud a dolog igazságosan elrendeződni,
S biztos vagyok benne: senki sem fog megsértődni.
Mikulás az ötleten gondolkodik, vakargatja állát,
Majd vigyorogva veregeti kis Krampusz vállát.
– Bölcsen szóltál, én hű társam, virgácsokat teszünk.
Igazságosak lista nélkül tényleg csak így leszünk.
Most azonban kérlek, aludni engem hagyjatok!
Be is zárok rögtön minden ajtót és ablakot.
Szundikálok még egy kicsit, muszáj pihennem,
Itt a sok ajándék, s a szánt is el kell vezetnem.
– Ne aggódj, minden rendben lesz, gazdám!
Mire felébredsz, indulhat is a nagy szán!
Az ősz szakállú ágyba bújik, nagyon fáradt, nem vitás.
De már hallja is a manóhangot: – Segíts nekünk, Mikulás!
Morcosan keresi a papucsait újra,
Tévedésből a balt a jobb lábára húzza.
– Ejnye no, hát mi történt? Mi lesz még ma estére?
Ilyen rossz napom nem volt már vagy négyszázhúsz éve!
Így dohog magában, szegény, fáradt apócska,
S rohan elébe vagy húsz, holtra rémült manócska.
– Segíts rajtunk Mikulás! Elaludt a gyár két őre!
Beszökött a Grincs, és ledobott mindent a kőre!
Összetörtek a díszek, és van húsz féllábú babánk,
Jaj, mi lesz Mikulás? Nagyon jár a rúd ma ránk!
– Ó, a Grincs! A zöld színű, örökre átkozott!
Ahányszor csak megjelent, mindig csak bajt hozott! –
Kiált fel Mikulás bosszúsan, tettre készen.
– Mutassátok, hol van? Örökre elintézem!
– Sajnos, gazdám, már rég megszökött...
Gonoszul kacagott, és a ruhádba öltözött!
– Micsoda? Ellopta a ruhámat?! Pont a kedvencemet?
Abban nevezett ki Mikulássá Tél Tündér engemet!
Magam mostam, vasaltam, s őriztem a szekrényben,
Egy nap veszem fel csak minden év decemberében.
– Ne aggódj, Mikulás, varrtunk egyet titokban!
Nem kell a szánt hajtanod zokniban és trikóban.
Szól közbe Böbe manó, és mutatja az ügy megoldását:
Mikulás ellopott, piros ruhájának szép, pontos mását.
– Áldjon meg a Tél Tündér, kedves Böbe manó!
Ez a ruha éppen jó, pontosan rám való.
Vigye el az ördög jó messzire a Grincset,
Segítek készíteni sok új díszes kincset.
– Várj, Mikulás, ez nem fog menni ilyen egyszerűen!
A ruhád varázserővel bír, így jutsz át a kéményeken.
A mágiát ehhez a Tél Tündér adta,
de a régi ruhádat a Grincs elragadta.
Itt az új, de a Tél Tündért nincs időnk megkeresni,
Varázslás nélkül kell majd az ajándékot elhelyezni!
– Igazad van, Böbe, fontos ez a gondolat...
Most csak arra kérlek: varrd fel rá a bojtokat.
Hogy jutok majd át a kéményen? Jó lenne tudni.
Míg dolgozom a manókkal, eszembe fog jutni.

(Folyt. köv.)