Keresztesi Dorottya: A Grincs szerelme - részlet

SIMON

  Kérsz még egyet? – intek a csaj felé az üres pohárral. Hangos a zene, meg kell ismételnem a kérdést még egyszer. Már benne van három koktél, de azért csábosnak szánt, kába mosollyal bólogat. Ő még azt hiszi, nem részeg. 
Amíg rendelek neki, a barátnői felé pislog, ahonnan tánc közben sikerült leválasztanom, int nekik, hogy minden oké, azok meg szedelőzködnek, és – gondolom – hazamennek. A frissen szerzett csajom (valami Alina) elbizonytalanodik, hiszen most magára maradt velem, de elbűvölöm őt a legszebb mosolyommal, amikor felszolgálom neki a következő Sex on the Beach-et. Két korty, és elfelejti, hogy aggódott. Lassan megérzi, hogy összegabalyodik a nyelve, úgyhogy el kell mondania, hogy egyébként nem szokott ennyit inni.
Mindig ugyanaz a forgatókönyv.
Mind ugyanazt mondja.
Lassan kezdem én is megérezni a whiskyt, ideje átlépni a következő szakaszra: amikor hazadumálom innen. Vagy hozzá, vagy szállodába; hogy majd le tudjak lépni. Külföldön élek, átutazóban vagyok, nincs lakásom. Elhiszi.
Amikor fizetek, látja, hogy a számla nem is izgat és a visszajárót se kérem el. Ha minden igaz, a következő három percben úgy irányítja a beszélgetést, hogy rákérdezzen a munkámra, hogy megtudja, jó parti vagyok-e vagy csak egy suttyó. És… bingó!
– A családi vállalkozást viszem tovább, szállítmányozás, futárkodás, ilyesmi… – hazudom gátlástalanul. Mindegyiknek mást mondok, mert képesek és lenyomoznak.
Rásegítem a kabátját (ezt imádják!) és megfogom a kezét, amíg kiterelgetem a klubból. Odakint már van térerő, hívom a taxit. Gyémántbevonatú platinakártyás, kiemelt ügyfél vagyok, arany glóriával, kettő percen belül ott a szokásos sárga Merci. Az ismerős sofőr megnézi a legújabb szerzeményemet és elismerően bólint felém. Alina kissé kijózanodott a friss levegőn (nem is baj, ráfért), így szépen elszavalja a címét, ahova pár percen belül megérkezünk. Helyes kis lakás a belváros nem puccos, de nem is gázos részén. Amíg matat a kapu zárjával, finoman kóstolgatni kezdem; mire felérünk az első emeletre, kétszer is megállunk smárolni. Az ajtózárat már alig bírja kinyitni, odabent pedig megkönnyebbülten veti magát a karjaimba, hiszen hazai pályán van.
Én is.
A telefonom egyetlenegyet rezzen hajnali négykor az éjjeliszekrényen, ahova ledobtam. Azonnal kipattan a szemem, a lány békésen (és mélyen) alszik mellettem. Csábítóan meztelen, de ha most felébred, nem fogok tudni lelépni. Rutinosan, hangtalanul öltözködöm, nagyjából kilencven másodperc alatt kint vagyok az ajtón. Új rekord. A lépcsőházban hívom a sárga Mercimet. Mire a sarokra érek, a kocsi már vár.
– Jó reggelt, Simon! – köszönt a sofőr.
– Reggelt! – böffentem vissza neki.
– Haza?
– Haza.
Nem szól semmit, csak vigyorog a bajsza alatt. Megszokta már. Mindig ugyanúgy telnek a hétvégéi.
Mondjuk nekem is.